Orosz atomerőmű verseny nélkül
Lázár János szavai szerint „a kormány és az orosz állam megállapodás közeli helyzetbe került”, és a „következő lépés egy orosz-magyar államközi szerződés megkötése.” Ebből értelemszerűen az következik, hogy érdemi tender nem lesz, verseny nélkül fog eldőlni egy több ezer milliárdos állami beruházás, újfent az oroszok javára.
A beruházás mellett felhozott érvek hamisak. A magyar gazdaság számára sok más lehetőség adódik a hosszú távú áramigény kielégítésére. Egy új atomerőmű a legdrágább opció lenne a számítások szerint. A gigaberuházás legalább 3 ezer milliárd forintba, az idei költségvetés ötödébe kerülne. Az új atomerőmű rezsinövelő hatással lenne, mivel a magyar termelői villamosenergia-ár kétszereséért, kWh-ként legalább 30 forintért termelne.
Magyarázatra szorul, miért akar a kormány versenytárgyalás nélkül megállapodni az oroszokkal. Magyarázatra szorul az is, hogy miért avatkozott be folyamatba a miniszterelnökségi államtitkár. A beruházás ellenkezik a magyar lakosság érdekeivel. Az Energiaklub álláspontja szerint a beruházásról szóló döntés siettetésének energetikai indokoltsága nincs, az leginkább az orosz érdekeket szolgálja.