Az oldalt gondozza: Energiaklub

"Nincs elérhető, hivatalos számítás"

2013. 9. 6.

A hírek szerint Orbán Viktor moszkvai látogatásán is szóba került Paks bővítése. Ám a projekt rendkívüli kockázatokat rejt: a nukleáris ipar lejtmenetben, az atomipari beruházások költségei meredeken emelkednek, az új reaktorok megtérülésére vajmi kevés a remény. Ráadásul az alapvető szakmai és közpolitikai diskurzus is hiányzik.

 

Magyar Narancs: Novemberben közzétettek egy elemzést a honlapjukon, amelyet az MVM Zrt.-ből nagy nehezen kiszedett dokumentumok alapján készítettek. Ebből az derül ki, hogy az úgynevezett Lévai-projekt keretében már gőzerővel folyik az új paksi erőművi blokkok tenderkiírásának előkészítése.

Perger András: Amit ma tudni lehet az atomerőmű tervezett bővítéséről, az döntően annak köszönhető, hogy évek óta kérünk információkat, dokumentumokat az MVM-től és Pakstól. Valóban voltak olyan dokumentumok, amelyeket perek nyomán adtak ki nekünk, és feltehetően e perek megnyerése vezetett ahhoz, hogy még a múlt év közepén stratégiát váltott az MVM Zrt. Míg addig többnyire indoklás nélkül utasították vissza a közérdekű iratok kiadását, most már készségesebbek e téren. A Lévai-projekt ügyében átadnak adatokat, de korántsem mindent, amit kérünk - a lényeges információk azóta is zárolva vannak. Ez a gyakorlat továbbra sem teszi lehetővé, hogy Magyarországon nyílt szakmai, urambocsá' társadalmi párbeszéd alakuljon ki Paks jövőjéről. Továbbra sem tudjuk, mi zajlik az MVM-ben Paks kapcsán.

 

A teljes interjú elolvasható a 2013/8. számában, vagy a magyarnarancs.hu-n.