Jogalkotás: tabuk nélkül

Mindennap olvashatunk olyan híreket, hogy ilyen és ilyen jogszabályt nemhogy társadalmi, de bármilyen egyezetés nélkül fogad el a parlament. Általánossá vált az a gyakorlat, hogy a törvényjavaslatokat egyéni képviselők terjesztik be (ők az ún. „polihisztorok”), éppen az említett egyeztetés kiküszöbölése érdekében – egyébként az „egyéni akciókat” maga a miniszterelnök, Orbán Viktor nyugtázta elismeréssel. Aztán olvashatunk olyanokat is, hogy minden előzmények nélkül megjelennek módosító javaslatok a Tisztelt Házban, rosszabb esetben a zárószavazás előtt, amikor már nincs is elég idő azok megtárgyalására – megjegyzem, hogy a fiókból előkerülő módosítók szerzőinek kilétét jótékony homály fedi.

A fenti technikák és módszerek (itt azért jegyezzük meg, hogy ezek a korábbi ciklusokban is alkalmazásra kerültek), vagyis a parttalan jogalkotás az energetika igen kényes területén is megjelenik, sőt egyfajta „gyakorlóterep” is, hiszen itt egy jogszabályi fordulat, egy mérőszám, egy érték mögött komoly lobbierők mozognak. Ezek a technikák, továbbá az a tény, hogy nem tudjuk, hogy kik a jogszabályok, módosítók tényleges szerzői, meglehetősen bonyolulttá és átláthatatlanná teszik az energetikai jogalkotást, s nem mellesleg növelik a korrupciós kockázatokat.

S íme, álljon itt egy gyöngyszem. 2011. február 2-án Ágh Péter és Szijjártó Péter (utóbbi éppen saját fizetésének a 2 milliós értékhatárra szorítása érdekében) benyújtottak egy módosító javaslatot az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvényhez. A javaslatnak az igen egyszerű célja az volt, hogy azon országgyűlési képviselők, akik miniszterelnöki biztos tisztséget töltenek be kizárólag csak képviselői alapdíjra legyenek jogosultak. Most nem kezdenék bele abba, hogy miért csupán 4 hónappal később (2011. június 6-án) fogadta el a parlament a módosítást, hiszen ezúttal nem is ez a lényeg – azt is mondhatnánk, hogy az eb mélyebben van elhantolva. Ezen a ponton térünk át – az Olvasó nagy meglepetésére – az energetikai szálra. A javaslat elfogadásának napján (!), tehát 2011. június 6-án az Alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti módosító javaslatot terjesztett be a fenti javadalmazási kérdéshez méghozzá a következő törvények módosítása érdekében: a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény; a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény; az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény. A 12 oldalas módosító javaslat (amelyen Balsai István aláírása szerepel, akkortájt a bizottság elnöke) az új és hatályon kívül helyező szabályokkal jelentősen átírta a hazai energetikai joganyag jelentős részét. A hevenyészett indokolásból nem túl sok derül ki, csupán az, hogy a módosítás szükséges és elkerülhetetlen, tovább a jogalkotó egy korábbi hibáját javítja ki, hiszen az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény egyes rendelkezési hatálybalépésének elcsúsztatását is elvégezte egy füst alatt a parlament.

Anélkül, hogy a konkrét energetikai mélységekben elmerülnénk, talán maga a forma megér néhány szót. A Házszabály szerint: „107. § (1) A zárószavazás megkezdése előtt módosító javaslatot lehet benyújtani bármely – korábban megszavazott – rendelkezéshez kapcsolódóan, ha a megszavazott rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, a törvényjavaslat már megszavazott rendelkezésével, vagy a törvényjavaslat módosítással nem érintett valamely rendelkezésével” Vagyis a zárószavazás előtt módosító javaslat nem arra szolgál, hogy alapvetően új elemet hozzunk be a törvénybe, hanem egyfajta korrekciós eszköz a parlament kezében. A fenti módosítóval szemben tehát nem csupán az hozható fel, hogy nem elegáns egy képviselői javadalmazásról szóló jogszabályt oda nem illő energetikai elemekkel megterhelni, hanem az is, hogy minden bizonnyal a Házszabállyal ellentétes volt ez az eljárás. (Persze a zárószavazás előtti módosítókkal való operálás korántsem egyedi eset, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXXVII. törvény esetében hasonló módon került terítékre, s ily módon módosításra a fent már említett három kulcsjogszabály.)

Mindezek alapján a következőket állapíthatjuk meg:

• A második Orbán-kormány jogalkotási technikái a legkevésbé sem az átláthatóság szellemében készülnek;
• Komoly energetikai jogszabályok, módosítók érdemi megtárgyalás nélkül mennek át a parlamenten;
• A jogalkotó a Házszabály szellemével és betűjével ellentétes jogalkotástól sem riad vissza, ami bármikor óriási gond, de az energetika – a szabályozás indikációira különösen érzékeny – világában ennél jóval több: visszaélés.

dr. Antal Attila

a szerző az Energiaklub munkatársa